Mérsékelten drágultak a vidéki új lakások - Így alakulnak a négyzetméterárak

Mérsékelten drágultak a vidéki új lakások - Így alakulnak a négyzetméterárak

2024-06-30 07:19:11
Forrás: portfolio.hu

A korábbi években megszokott áremelkedésnél kisebb ütemben ugyan, de tovább drágultak az új építésű lakások vidéken, a debreceni átlagár pedig ismét megelőzte a sopronit - ismerteti az Otthon Centrum elemzése a megyei jogú városok második negyedéves árlistáját.


Az Otthon Centrum (OC) második negyedéves felmérése szerint a 25 megyei jogú városban 260 projektben 5965 lakás épül, a kínált lakások átlagos négyzetméterára 1,064 millió forint. „Ezek a számok nagyjából megfelelnek az előző negyedéves adatoknak, egy projekttel azonban több van a piacon, míg az épülő lakások száma mindössze fél százalékkal csökkent. Az átlagos négyzetméterárak - mérsékelt emelkedés után - 2,8 százalékkal magasabbak az előző negyedévinél” – ismertette a felmérés eredményét Soóki-Tóth Gábor.

Az OC elemzési vezetője elmondta, a legtöbb projekt továbbra is Debrecenben épül (51), ettől jóval elmarad Szeged (27) és Győr (24), majd a százezer főnél népesebb városok – Pécs, Székesfehérvár, Kecskemét, Nyíregyháza – következnek. A sorból Miskolc lóg ki, mindössze öt projekttel. A kisebb városokban kevesebb projekt indult el: a lista végét Esztergom, Hódmezővásárhely és Békéscsaba zárja, utóbbi városokban mindössze egy-egy kisebb lakásszámú projekt van folyamatban, míg Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sincs aktív beruházás.

Darabszámban Szeged az élenjáró, 830 épülő lakással, Debrecen a második, majdnem 730 lakással, míg a sorban a harmadik Nyíregyháza (egy több száz lakásos beruházás révén) 645 ingatlannal.

Hogy alakulnak az árak?

Az új építésű lakások kínálati négyzetméterára átlagosan 1,064 millió forint, ami 2,8 százalékkal haladja meg az előző negyedéves értéket, és ez éves összevetésben tíz százalék alatti, 9,2 százalékos áremelkedést jelent. „Bár negyedéves szinten az áremelkedés üteme kis mértében nőtt, éves szinten továbbra is a korábbi években tapasztaltnál alacsonyabb a drágulás” – összegzett a szakember, aki megjegyezte:

A LEGTÖBB ESETBEN NEM EMELTEK ÁRAT A FEJLESZTŐK, A DRÁGULÁSÉRT A LEGUTÓBB INDÍTOTT ÚJ PROJEKTEK A FELELŐSEK.

A városok közötti ársorrend megegyezik az előző negyedévessel: Debrecen a legdrágább város, négyzetméterenként 1,24 millió forintos fajlagos átlagárral, ami az utóbbi negyedévben elindult több új projekttel magyarázható. Sopron négyzetméterenként 1,19 millió forintos árral a második, míg Szeged 1,18 millió forinttal a harmadik. Egymillió forint feletti fajlagos átlagár öt városban – Érd, Győr, Pécs, Veszprém, Zalaegerszeg – fordult elő. De a többi nagyváros fajlagos átlagára is alulról közelíti az egymillió forintot, és már Miskolcon is 870 ezer forintért kínálják az új építésű lakások négyzetméterét.

A kisebb városok olcsóbbak, de a kínálati négyzetméterár mindenhol meghaladja a 600 ezer forintot.

TOVÁBBRA IS BÉKÉSCSABA A LEGOLCSÓBB, AHOL EGY ÚJ ÉPÍTÉSŰ LAKÁS NÉGYZETMÉTERE 605 EZER FORINT,

majd Eger (750 ezer) következik, míg a legtöbb városban 800 és 950 ezer forint közötti sávban kínálják a lakások négyzetméterét.

A megyei jogú városokban ebben a negyedévben elindított 25 projekt 286 lakása közül 22 projekt 257 lakásának az értékesítését kezdték el a fejlesztők, a többi tervként szerepel, illetve az engedélyezési eljárását indították el. A legtöbb, összesen nyolc projekt kivitelezése Debrecenben indult el.

ÁLTALÁNOS INGATLANPIACI HÍREK
Ingatlanpiaci élénkülés: miért éri meg profi közvetítőre bízni az eladást?
Ingatlanpiaci élénkülés: miért éri meg profi közvetítőre bízni az eladást?
Tavaly már jelentős ingatlanpiaci fellendülésnek lehettünk a szemtanúi, az árak nőttek és egyre több adásvételt ütöttek nyélbe. Olyan árakról hallunk, hogy csak kapkodjuk a fejünket. De valójában mennyit ér a lakásunk? Ebben segíthetnek a szakértő ingatlanközvetítők.
Mennyire túlértékelt ma a hazai lakáspiac?
Mennyire túlértékelt ma a hazai lakáspiac?
A lakásárak a legmélyebb válságok kivételével folyamatosan emelkednek, nem mindegy azonban, hogy eközben a jövedelmek és a gazdaság teljesítménye hogyan alakul. Az MNB évek óta vizsgálja a lakások fundamentumokhoz viszonyított túlértékeltségét, amelyben nemrég új módszertant vezetett be. A jegybank ilyen módon elkészült kompozit indikátora szerint 2024 második negyedévében országosan 11 százalékkal voltak túlértékeltek a lakóingatlanok, ami érdemi mérséklődés az előző év azonos időszakának 23 százalékos értékhez képest. Nézzük, mit jelent ez a gyakorlatban és mit is jelentenek a számok.
Hol, mennyibe kerülnek a legolcsóbb albérletek és kiadó szobák?
Hol, mennyibe kerülnek a legolcsóbb albérletek és kiadó szobák?
A felvételi ponthatárok szerdai kihirdetésével magasabb fordulatszámra kapcsol az egyetemvárosok és Budapest albérletpiaca. Az ingatlan.com országos kínálata jelenleg több mint 14 ezer kiadó lakáshirdetésből áll, ami 21 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. A diákok körében népszerű, legolcsóbb albérletek lélektani árszintje a fővárosban 200 ezer forintnál jár. Az egyetemvárosokban pedig 120 ezer forintnál húzódik az a határ, aminél a tulajdonosok által kiadó lakások háromnegyede drágább – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely bemutatja a legolcsóbb megoldásokat a kiadó lakások piacán.
Júniusban kifulladt a lakásdrágulás lendülete, de Magyarország így is dobogós lett az EU-ban
Júniusban kifulladt a lakásdrágulás lendülete, de Magyarország így is dobogós lett az EU-ban
Ismét változás történt az országos lakásárak trendjében, ami elsősorban a lakásvásárlást tervezőknek jó hír. Az ingatlan.com lakásárindexe szerint a korábbi tempós drágulás után júniusban 0,4 százalékkal mérséklődtek a lakásárak, ami a gyakorlatban már stagnálást jelent. 
^